A nagy gázkazán mese

Az embernek már az őskorban is ki kellett valamit találnia arra, hogyan tudja felmelegíteni valamilyen úton-módon lakhelyét. Erre különböző módszerek álltak rendelkezésre az adott kor technológiai fejlődésének köszönhetően, kályha, kandalló – egészen napjaink gázkazánjaiig. Bár csak a századforduló környékén bukkantak fel először és volt rajtuk igen sok csiszolni való, de a kezdeti problémák kiiktatásával napjainkra egy igen megbízható és keresett fűtési termékekké nőtték ki magukat.

gázkazánEgy kis történelem

A gázkazán egy olyan készülék, amely valamilyen éghető gáz elégetésével hőenergiát termel: https://www.kazanwebshop.hu/gazkazan.  Az első modellek megjelenésével az egyik fő probléma az volt, hogy a készülék ugyanazt a levegőt használta fel az égéshez,  amit a lakók is belélegeznek. Amellett pedig, hogy oxigént vont el a szobától a gázkazán, az égéstermék elvezetését sem sikerült mindig a kéményen át elvezetni – más szóval a különféle széndioxiddal és szénmonoxiddal dúsított levegő a lakótérben terjengett.

A másik sarkalatos probléma az volt, hogy nemcsak a lakók egészségét károsította a készülék, hanem a szobában keringő káros anyagok miatt a berobbanás veszélye is fenyegetett. Bármilyen szivárgás esetén ugyanis a készülék szintén a szoba levegőjét szennyezte, így a nyílt égésterű berendezések a mérgezés vagy berobbanás kockázatával félelemben tartották a lakosságot. Ennek kiküszöbölésére fejlesztették ki a zárt égésterű gázkazánokat, és megjelentek a elektromos, valamint egyéb alternatívák.

Mai modern alternatívák

A mai előírások már kémény meglétét írják elő, ami azt jelenti, hogy napjainkban már nem is nagyon fogunk kereskedelmi forgalomban nyílt égésterű készülékkel találkozni. Napjaink zárt égésterű gázkazánjai ezen fennálló problémát küszöbölik ki, miután az égéstermék a kéményen keresztül távozik. A technológiai fejlődésnek köszönhetően a turbós kazánok után megjelentek a kondenzációs kazánok, amelyek nemcsak hosszabb élettartammal, de sokkal jobb hatásfokkal – és ezáltal költséghatékonyabb működéssel – is rendelkeznek elődeiknél.

A gázkazán beszerelését minden esetben szakembernek kell végezni. Elhelyezését tekintve a legideálisabb megoldás, ha a készüléknek egy külön helység áll rendelkezésre. Persze sok lakásban nincs ennyi szabad tér, ilyenkor az álló vagy a falra szerelhető gázkazánok szoktak remek választásnak bizonyulni.