Rendszergazda szolgáltatások fejlődni vágyó cégeknek

A hatékony és megbízható munkavégzéshez elengedhetetlen, hogy stabil irodai hátteret biztosítsunk alkalmazottjaink és saját magunk számára is. Mindez persze megoldható belső rendszergazda csapattal, de akár külső céget is megbízhatunk a rendszergazda szolgáltatások ellátásával kapcsolatban.

rendszergazda szolgáltatások

Belső csapat vagy kiszervezés

A rendszergazda szolgáltatások kiszervezése elsősorban azoknak a KKV cégeknek vagy nagyvállalatoknak éri meg, akik számára nem gazdaságos a saját IT csapat foglalkoztatása. Ezeknek a feladatoknak a kiszervezésével, az ide szánt erőforrások nagyrésze átcsoportosíthatóvá válik és az IT rendszerünk mellett más területeket is fejleszthetünk. Emellett persze az sem kizáró ok, ha egy céges IT csapat mellett szeretnénk külső szolgáltatócéggel is együtt dolgozni.

Feltétlenül forduljunk profi csapathoz, ha fejlesztéseket vagy teljesen új informatikai rendszert szeretnénk bevezetni. Az utóbbi idő ugyanis határozottan azt bizonyította be, hogy a hatékonyság növelés és az automatizáció nagyban megkönnyítheti a helyzetünket.

A rendszergazda szolgáltatások kiszervezése pedig a legtöbb esetben költséghatékony, távoli és helyi elérés is elérhető a problémák gyors elhárítása érdekébe. Az esetek többségében munkaidőn kívüli ügyelet is rendelkezésünkre áll és lehetőségünk van a folyamatos fejlődésre az IT rendszerünket illetően.

Helyi, hibrid vagy felhő alapú rendszer?

Először is fontos megérteni, hogy a fenti fogalmak pontosan mit is takarnak.

A helyi rendszer üzemeltetése nem jelent mást, mint amikor a munkavégzés helyén található és a minden napi munkavégzés során használatban lévő eszközöket karban tartjuk.

Hibrid rendszer esetén a munkavégzés során leggyakrabban használt rendszerek felkerülnek a felhőbe, de emellett ugyanúgy maradnak irodai szerverek és hardverek is. Manapság ez a leggyakrabban választott felállás, hiszen ezzel az IT szolgáltatással már meg tudjuk teremteni a Home Office alapjait.

Felhő alapú rendszernél az iroda tulajdonképpen virtuálissá válik. Ezáltal a munkavégzés egyáltalán nem lesz helyhez kötött. Bármikor és bárhonnan elérhetőek lesznek a vállalati alkalmazások (természetesen csak akkor, ha a megfelelő belépési adatok a birtokunkban vannak). Ez teljesen biztonságos és rugalmas rendszert biztosít a vállalat számára.

Válassz te is megbízható és profi csapatot az IT szolgáltatások ellátására, fedezd fel a cégedben rejlő lehetőségeket és fejlődj!